Vannak ház körüli problémák, amelyekre egy kis kézügyességgel magunk megtalálhatjuk a megoldást, azonban veszélyessége és bonyolultsága miatt a gáztűzhely szerelés nem ilyen.
Egy nélkülözhetetlen tárgy minden lakásban: a tűzhely
Már meglévő vagy pedig jövendő, tervezett álomkonyhánknak egyfajta ékköve a tűzhely. Minden háziasszony odavan ezért a szerkezetért, hiszen jó szórakozás újabb és újabb recepteket kipróbálni a főzőlapon vagy a sütőben – illetve nem utolsó sorban hasznos is, hiszen meleg ételt (hacsak nem azt szeretnénk, hogy valamilyen előrecsomagolt készétel kerüljön a vacsoraasztalra, mikróban melegítve) ezzel lehet a legügyesebben és leghatékonyabban elkészíteni.
Gáztűzhellyel kapcsolatos tudnivalók
A tűzhelyeknek három nagy típusa van: kombinált tűzhely, elektromos tűzhely és gáztűzhely. Ezek közül ma, Magyarországon a gáztűzhely a legelterjedtebb: a hazai háztartások nagy hányada ezt a típust használja. Az ezzel foglalkozó szakemberek tapasztalatuk és rutinjuk segítségével könnyedén bekötnek egy ilyen szerkezetet az otthonunkba. Gáztűzhely bekötéséhez mindenképpen hívjunk szakembert, hiszen nagyon veszélyes tevékenységről van szó. Egyrészt az sem biztos, hogy a megfelelő anyagú, méretű, keresztmetszetű csövet és egyéb kellékeket megtalálnánk a boltok polcain, illetve magának a tömítésnek az elkészítése is egy meglehetősen bonyolult feladat – még akkor is, ha a szükséges kellékeket már sikerült megvásárolni.
Első a biztonság – az üzembe helyezés
AA szerelő nemcsak beköti a tűzhelyet, hanem üzembe is helyezi – erre képzettség nélkül, pusztán a könyvekben, interneten olvasott praktikákra támaszkodva mi aligha vagyunk képesek. Ezt mindenképpen szakember kell végezze, új berendezés esetén még a garanciát is elveszíthetjük, ha házilag próbáljuk bekötni. Az új gáztűzhelyek használati útmutatói általában pontosan leírják, hogy a tűzhelyet, hogyan, mivel kell tisztítani, miként őrizhetjük meg épségét, és kerülhetjük el a jövőbeni kellemetlenségeket, hogy minél kisebb legyen az esélye, hogy gázszerelőt kelljen hívnunk hozzá.
A másik nagy veszélyforrás a gázszivárgás lehetősége. Erre ugyan vannak különböző vegyszerek, amelyek spray formájában kaphatók, és a gázszivárgás előfordulását tudják kimutatni, viszont nem nyújtanak 100%-os megbízhatóságot. Amivel teljes mértékig megbizonyosodhatunk arról, hogy minden a legnagyobb rendben van, az az a műszer, amellyel megmérik a levegő gáztartalmát. Valószínűleg ez hétköznapi embernek eléggé nehezen beszerezhető, arról nem beszélve, hogy a használata sem egyszerű.
A gáztűzhely szerelése esetében beszélhetünk a nem működő gázégők, illetve az elromlott gázsütő ellenőrzéséről, helyszíni tisztításáról és szereléséről, illetve annak megállapításáról, hogy nincs-e gázszivárgás. Az üzembe helyezés előtt pedig minden esetben tesztelni kell a rendszert, magyarán meg kell vizsgálni, hogy biztonságtechnikai szempontból minden kifogástalanul működik-e, másként nem lenne használható a tűzhely.
Miért éri meg szerelőre bízni ezt a feladatot?
Gázszerelő feladata, hogy – a javításon kívül – felmérje a tűzhely állapotát, gondoskodjon a rendszeres karbantartásról, és hogy gyorsan, hatékonyan lássa el feladatát. Tapasztalatuk garancia az eredményes munkára, tehát ha bizonytalanok vagyunk abban, hogy kit bízzunk meg, a szolgáltatók internetes weboldalaikat böngészve válasszuk ki a legszimpatikusabbat. Azt hiszem, mindenkinek a biztonság a legfontosabb, úgyhogy még ha könnyűnek tűnik is egy gáztűzhely szereléssel kapcsolatos művelet, inkább forduljunk szerelőhöz. Ha pedig már úgyis nálunk jár, egyúttal gondoskodhatunk a gázkonvektor, a gázkazán, a gázbojler vagy a cirkó állapotának felméréséről, az esetlegesen meghibásodott alkatrészek cseréjéről vagy akár csak a készülékek időszaki karbantartásáról is.